Amikor a méltányosságról beszélünk, sokszor társadalmi, gazdasági vagy emberi jogi kérdések jutnak eszünkbe. De mi van akkor, ha ugyanezt az elvet alkalmazzuk bolygónk legnagyobb kihívásaira, mint a klímaváltozás vagy az ózonlyuk problémája? Lehetséges, hogy a „pozitív diszkrimináció” gondolata – méltányosságon alapuló, differenciált megközelítés – kulcsfontosságú a globális környezeti problémák megoldásában?
Gondoljunk csak bele: a klímaváltozás és az ózonlyuk kialakulásához nem mindenki járult hozzá egyformán. Az iparosodott országok, a múltban kibocsátott üvegházhatású gázok és ózonréteget károsító anyagok túlnyomó részéért felelősek. Ugyanakkor a globális felmelegedés vagy az UV-sugárzás növekedésének hatásait sokszor a fejlődő országok vagy a legsérülékenyebb közösségek szenvedik meg a leginkább, akiknek a legkisebb történelmi felelősségük van, és a legkevesebb erőforrásuk az alkalmazkodáshoz.
Itt jön képbe a méltányosság elve és a „pozitív diszkrimináció” gondolata, bár környezeti kontextusban gyakrabban beszélünk közös, de differenciált felelősségről. Arról van szó, hogy azoknak, akik történelmileg nagyobb terhet róttak a környezetre, vagy akik nagyobb gazdasági és technológiai erőforrásokkal rendelkeznek, nagyobb részt kell vállalniuk a megoldások finanszírozásában és végrehajtásában. Ez nem pusztán felelősségre vonás, hanem a jövőbeli károk megelőzése és egy igazságosabb, fenntarthatóbb világ építése.
Az ózonlyuk problémája egy sikertörténet ebből a szempontból. A Montreali Jegyzőkönyv elismerte a fejlődő országok speciális helyzetét, és számukra hosszabb átállási időt biztosított a káros anyagok kivezetésére, sőt, pénzügyi és technológiai támogatást is nyújtott. Ez a fajta méltányosságon alapuló, differenciált megközelítés – ami a „pozitív diszkrimináció” egy formájának is tekinthető a nemzetek között – hozzájárult ahhoz, hogy a probléma kezelése globális összefogással valósulhasson meg.
A klímaváltozás persze sokkal összetettebb kihívás. Itt is elengedhetetlen a méltányosság elvének alkalmazása. A fejlett országoknak vezető szerepet kell vállalniuk a kibocsátáscsökkentésben, technológiát kell átadniuk, és pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz és a tiszta energiaforrásokra való átálláshoz. Ez a „pozitív diszkrimináció” a nemzetek között nem privilégiumokat teremt, hanem esélyegyenlőséget a fenntartható fejlődéshez, és segít abban, hogy a globális teher megosztása igazságosabb legyen.
Tehát a méltányosság és a differenciált felelősség elve – amit szélesebb értelemben pozitív diszkriminációnak” is nevezhetünk ebben a kontextusban – nem akadálya, hanem feltétele a globális környezeti problémák sikeres kezelésének. Ez a megközelítés elismeri a múltbeli különbségeket és a jelenlegi képességek közötti eltéréseket, és lehetővé teszi, hogy együtt, de a hozzájárulás mértékének és a lehetőségeknek megfelelően dolgozzunk egy élhető bolygóért.